Exitgame.hu

Bemutatkozás

Az Exit szabadulós játék 2012 őszén nyitotta meg kapuit Szegeden, először a Török utcában. Majd kis idő múlva már a Moszkvai körúton várta a szabadulni vágyókat immár három pályával. Mivel az épületet bontásra ítélték 2016 . augusztusában szedtük a sátorfánkat és tovább költöztünk a jelenlegi helyünkre a Tisza Lajos krt. 65 szám alá. (a volt Sörpatika helyére) Nagyobb hely, nagyobb igények...

Itt 2016. október 1-jén már meg is nyitottuk az immár teljesen átalakult UFO szobát, majd 2017. február elején a kétszemélyes Fogdát. Természetesen a Bomba szobára is teljes megújulás vár, amit 2017. nyárra élesítünk.

UFO szoba, avagy "Hová tűnt Dr Szeg Ede?" (2-5 fő)

Dr. Szeg Ede - híres UFO kutató - dolgozószobájába csöppenünk, ahonnan néhány napja rejtélyes körülmények között eltűnt. A professzor szakterülete a földönkívüli élet kutatása volt, ezért ezt a szobát is úgy tervezte meg, hogy kijutni csak az ő észjárását követve lehessen, és ha valami balul sülne el a kísérletei során, az elszabaduló idegenek ne veszélyeztethessék a Föld lakosságát.

Szinte biztosak vagyunk abban, hogy az űrlények bent jártak a doktornál, hisz a szoba tele van erre utaló nyomokkal. Ez pedig csak úgy volt lehetséges, hogy a professzor által alkotott szerkezetet használták a bejutásra, és feltételezésünk szerint Edét is ők rabolták el. Vajon képesek lesztek 60 perc alatt a professzor nyomára bukkanni, és az általa hagyott jeleket követve megoldani a rejtélyt, vagy ti is a bosszúra éhező földönkívüliek kísérleti alanyaivá váltok?

Fogda szoba, avagy "Párosan szép az Élet!" (2 fő)

Az utolsó látogató érkezik a Fogdába bezárt elítélthez, hiszen egy óra múlva átszállítják a siralomházba. Természetesen a látogató titkolt (vagy nem titkolt) célja, hogy társát még a 60 perc letelte előtt kiszabadítsa. Viszont döntenie kell: ha nekilát, hogy kiszabadítsa, már nem gondolhatja meg magát. A Fogdából csak együtt jöhetnek ki; egyedül nem vezet út kifelé... Mennyire erős az összetartás köztetek? Vele, vagy nélküle...?

Szeged

Tisza Lajos krt. 65.

(volt Sörpatika)